MOZGÓKÉP:
Funtinel-tetőtől a Tatár-tetőig:
 

FÉNYKÉPEK:
A Tatár-tetőtől a Ruszkáig
Ruszkától az Istenszékéig:

Az agykutató idegsebész Eben Alexander három éve írt egy korszakváltó könyvet (nemrég éltem át a könyv bátorító, élesztő, ébresztő hatalmas erejét), "A Mennyország létezik" címmel – mi pedig átéltünk egy túrát, amire a mennyország rátette a kezét!

Alighogy kifutottunk a pályára (vagyis Dédán leszállt a zászló a vonatról), csütörtökön este 17.20-kor Plébános úr elkezdett száguldani a bal szélen bombaformában lévő Dzsudzsákká változva, lett taxi Palotailvára. És azon is túl!
Palotailváról pedig gyorsan meglett a szekérút fel a havasba, vagyis meglett a Funtinel-tető. Aztán hirtelen ott teremtünk még fényes nappal a PH egyik legjobb táborhelyén, csodatiszta forrással, patakkal, hatalmas fenyőkkel, rókagombával, sátorhellyel...! Pedig csak annyit mondtunk, itt jó lesz, és csak kiléptünk a buszból, ahonnan mindezek a jó dolgok még nem látszódtak...
A Pilis-Hargita egyik legegységesebb 12 fős csapata foglalta el helyét a 19. hegységben, ahová immár harmadjára tért vissza a zászló.
Amikor erre a csapatra (mely útközben támogatást nyert még két budai vándortól, és aztán Istenszékén kiegészült még két mihályfalvi vándorral), a túrát kihagyó közlekedésfilozófusunk ránézett a csapatfotón, csak ennyit mondott, "Ezek elmennének veled Kijevig."

A feladat nem sokkal volt kisebb, mert azzal a céllal jöttünk, hogy végre valahára épüljön ki az út a főgerincen át Nagy-Köves és az Istenszéke között!

Első alkalommal 2009-ben átszeltük a hegységet a Borgótól a Marosig, második túránkon 2010-ben meghódítottuk a Nagy-Kövest, de még mindig nem volt kész a teljes útvonal. Közben volt részünk esőben, hidegben, rossz, leomlott és eleve nem is létező utakban, leszakadt hidakban, meg mindenféle kalamajkákban, amik végül mindkétszer meghiúsították az eredeti tervet.
Volt is, aki besokallt a Pilis-Hargita leghúzósabb hegységétől, mégis többen voltunk, akik azt éreztük, hogy a legszebb leghatalmasabb erő itt lakik, ezeken a legelhagyatottabb tájakon, az égig érő fenyvesekben, és alig vártuk, hogy visszatérhessünk. És értettük, miért pont itt fogantak Wass Albert legszebb gondolatai, regényei.

"Hé! A Kelemen kényeztet!!! Ember! Döbbenet, mennyire!" – a fentiek ismeretében ez volt a nulladik nap estéjének örömujjongása. (A Kelemen újoncai persze csak a mesékből tudták, minek örülünk ennyire.)

A kényeztetés pedig meg is maradt, másnap, harmadnap, és azután! Éreztük, hogy a Kelemenben vagyunk, meg kellett dolgozni mindenért, de mindenből a legjobbat kaptuk, s minden a terv szerint haladt!
Vasárnap a Kőris-tető magyarajkú juhásza egy édes kisburkussal (a Görgényiben termő burkus kutyánk, csak még kicsiben) fogadott és ízes történetekkel farkasokról, medvékről, medvebocsokról (Leventével kitárgyalták az összes juhnyájat és összes terelőt, le egészen Gyergyóig) Majd jött a vadregényes, komótosan kibontakozó, bozontos, őserdőtetejű Tatár-tető már 1500 méter fölött. A végére bekeményedő, akadályokkal teli úttal, de rengeteg poénnal (pl. „Te, hol van az a sok ember, mindenki a forráshoz ment?” ((H-boksz) – „Há, oda van az egész Plébánia!” ((Barantás II válasza Levente üres sátra mellől))) és egy éjszakai pálinkalázadással. Ami picivel csökkentette a másnapi Köves-hódító csapatot és növelte a ruszkai táborőrzők számát, de holtbiztosan távoltartott minden vadat.
Hétfőn délelőtt egy 2 km-es utolsó dzsungelharc után a várszerű, folyton mosolygó, nyugalmat sugárzó Tiha-tető (1799 m) terébe léptünk, soha nem felejthető végtelen mezővel, a mező végén sátraink mögött jókora őrsziklával és forrással (1900 méteren). Fölöttünk a különleges ágas-bogas sziklákat termő Ruszka vigyázott, és ő indított útnak a Kelemen legtetejére. A Nagy-Köves (2100 m) meghódítása hétfőn este fél 6-ra sikeredett egy békebeli két és félórás zsák nélküli mászással, gyönyörűszép, jól járható úton, aminek most először láttuk a részleteit!

Kedden délelőtt nem lett meg a rövidítés a Ruszkán túl futó útra, de a megtáltosodó CSAPAT elsöpörte a napi távot, a szépséges Kis-Tiha-nyeregig két pillanat alatt elértünk! A nyeregben a vándorok élve az ellenállási záradékkal, lefújták a zsák nélküli felderítést, és maguk vállalták be zsákkal a mászást! Ennek köszönhetően előrehoztuk a szerda reggeli két km-es emelkedőt, ami hiába volt gatyarepesztő, jókedvűen telt önkéntessége miatt ("óó de jó, letudjuk a holnapit!"- mondogatta közben a nép), és fontos huszárvágássá vált!
Kedden koradélutántól kezdve indult az egyik legszebb fejezet (nálam ez a csúcs az elmúlt héten), a minden idők legjobb táborhelyei közé bekerülő, 1700 méter fölötti Papláb-tető melletti nyereg (!!!) - virágos gyeppel, lovakkal, egyszerre látszó Kis-Besztercével és Kövessel, csodaforrással és patakkal - amihez Barantásék csapata úgy odaragadt egy többórás főzős traccspartira, mint a kisnyugdíjasok egy jó Petőfi téri sakkpartira – és minden idők legnagyobb PH-koncertjei közé pályázó esti énekléssel (!), ami elmulasztotta az éjszakai hideget, és a végén fenntartott minket a Vénusz és a Jupiter együttes megjelenéséig...!

Az 1990 méteres Kis-Beszterce fergeteges meghódítása szerdán 12-re (!!) megtörtént, a Pilis-Hargita történetében ilyen szintű csúcsot még nemigen húztunk be ilyen ellenállhatatlan mászással.
Tegyük hozzá, óriási segítség, hogy a Papláb utáni, Kis-Besztercére vezető utat a székely hegyimentők rendbe tették! Jól láthatóak voltak a frissen elmetszett törpefenyő csonkok, bizony hatalmas dzsungel fedte ezt az utat még nemrég. És bizony nem felejtjük a Turul-csoport beszámolóját, akik pár éve a zsákjaikat a hátukról levéve, nem egyszer kúszva-mászva jutottak át ezen a szakaszon.
(Ha tehát az első vagy a második Kelemen-túrán eljutottunk volna idáig az egyéb kalamajkák hiányában, igen nagy gondban lettünk volna.)
A Zurzugóra átmászva, majd gerincúton leereszkedve fél 6-kor már a Hosszúmezőn voltunk, jött a találkozás GörgényitudóIstvánékkal, és a készleteinket feltöltő gyergyóalfalusi csodakenyerükkel…! Amiért ezúton is még egyszer NAGY KÖSZÖNET!

És így ment ez végig-végig jó időben – a hat nap alatt megtett 80 km és 2800 méternyi szintemelkedés java részén.
A meleget azzal fűszerezte a jó öreg Kelemen, hogy a kopár területeken a mászásoknál gyakran kevert be jótékony fátyolfelhőket! A CSAPAT pedig napról napra töltődött, emelte a fordulatszámot, aztán úgy maradtunk kedd esti csodakoncert és a Papláb rétjénak mosolyszintjén.

Mindezekért aztán JÁR A KÖSZÖNET MINDENKINEK, aki otthonról szurkolt, küldte a bűerőt, jó időt, jótékony elemeket és imákat!!! Elképesztő erővel működött!
Olyan lett ez a harmadik Kelemen-túránk, mint a trilógiában a Jedi visszatér, mindent elsöprő győzelem.

A Hosszúmező utáni napon, vagyis csütörtökön délután ért el minket a nyugatról érkező, beharangozott rossz idő, amikor már nem messze az Istenszékétől (1381 m). Egy 40 perces eső után újra kisütött a nap, hogy aztán az Istenszéke bejáratánál, az ősöreg hatalmas fenyőknél köd és megint eleredő zuhé fogadjon. Most már komolyabb erővel.

A régi Kelemen túráinkat idézte az ázós sátorverés a málnás, két kilátós tisztáson az Istenszékén. Majd a pár óra sátorban melegedés, az esőszünetekben a sátorból röhögcsélés (mindenki a maga sátrából nyomja a poénokat) semmivel nem pótolható hangulata.
A hideg, a köd, az eső kezdett beállni, amikor megérkezett egy óriási pörölycsapás a rossz időnek – két érmihályfalvi újoncunk, Fradi és NegyedikIstván négy és fél órás hősies esőben mászás után, melynek fele az Utas-patak csúszós kövein zajlott!!! - teljesen szétázva felért a tetőre, és elkezdte hallatni harsány, ízes, messzire zengő poénjait.
Dőlt az az igazi eredeti bihari életérzés! Erre aztán szép lassan mind a 12 vándor előmászott, és pálinkakör, majd az általuk hozott finom miskafalvi piros bor élesztette tábortűz következett.
A rossz idő péntek reggelre erősen megingott ekkora nyomás alatt, Fradiék az általuk felcipelt zseniális vasrácsot is elővették, és a beinduló főzőcskézés végleg elűzte a ködöt és az esőt. Délután már ragyogó kék ég alatt vonultunk ki minden idők egyik legnagyobb, több mint egy óráig húzódó áfonyalázadására (igaz "felülről támogatott" lázadás volt...). Este pedig jöhetett a 2010-es felolvasást folytató felolvasás a tűz körül, kik-ki átadta egy-egy fontosnak tartott regényrészletét, versét.

Fradi talán még a felolvasás előtt megfogalmazta, ami mindenkiben ott volt e mennybéli helyen, e mennybéli napokban. Igen, csakhogy innen majd le kell menni...
Pedig az ember itt maradna.
Hiszen olyan ez az Istenszéke, mint egy békés sziget. Egyedülálló alkotása a Teremtőnek: egy óriási kör alakú, erdővel borított csodálatos hegytető. A szélén világba néző sziklákkal. Melyekről végtelen fenyvesek zöld tengerét és hosszan elnyúló patakmedreket látsz. Vagy épp távoli hegyeket, vagy a Marost, vagy magát a Kelemen tekintélyes főgerincét, a már megmászott Besztercével, Ruszkával és Nagy-Kövessel.
Varázslat, varázssziget!
A hely, ahol a madár alattunk repül, ahogy a világ tetejéről kinézünk. Istenszéke Isten tenyere.

Talán erre is válaszként jött egy belső üzenet a Galonyára néző nyugati sziklán fekve. Bár igazából már egész nap ott lüktetett a szívemben, de csak akkor néztem rá, s engedtem, hogy nyilvánuljon meg, áradjon szét...
Miszerint ez a béke, tisztaság, tökéletesség, ami itt fenn uralkodik, amit itt megélünk, átérzünk a Természet anyánk szoknyája mellett, az Isten tenyerében üldögélve – VALÓJÁBAN EZ A TÖRVÉNY ÉRVÉNYES AZ EGÉSZ FÖLDÖN!

Tehát hiába alkotunk, alkotnak odalenn ezermillió hamis dolgot és hozzá hamis törvényeket, kifordult világot, a TÖRVÉNY A SZERETET, AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS AZ ÖSSZHANG, és ez mindent áthat, ez tartja össze az Univerzumot!
Tehát ha lemegyünk e fenti világból, akkor is ugyanez marad érvényben, még ott odalent is...!

NAGY KÖSZÖNET MÉG EGYSZER A KELEMENI HŐS 16-OKNAK ÉS MINDENKINEK AKI SEGÍTETT MINKET, FOGLAKOZOTT VELÜNK LEGALÁBB EGY JÓ GONDOLAT EREJÉIG!

Hege