A Dunavka meghódítása a Kéklőben
2010. szeptember 24. - 26.
Áradó Napfényt, Bőséges Erőt Minden Vándornak! Sikerült!!!!
2010. szeptember 25-én, szombaton jókora, lélekerősítő győzelmet aratott a Pilis-Hargita!
Délután 4 óra tájékán az érkező Szedres hadnagy leolvasta a hiányzó ciril betűket a csúcson felállított oszlopról...
Az ott D, az ott V, az meg ott egy N betű!!! Túravezető pördül, félfordulat közben JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!, ..... DUNAVKAAAAAAAAAA!!! DUNAVKAAAAAAAAAAAAAAA!!! IGEEEEEEEN!!!!!!!!!!, majd csapás, csapás, újabb kurjantások - észak felé - a Kéklő-hegység északi végén, Turjasebesen DalosGyuszi bácsi feljebb tolja a kalapját. "Na ezeket ismerem." "Ők laktak a kertem közepén 2007-ben..." "Jha! Három év után csak feljutottak!" "Na Hál' Istennek!"
Pedig de kegyetlenül indult! Hihetetlen volt. Sok ilyet láttunk 5 év alatt... de én ilyet még nem pipáltam...
PÉNTEKEN egyre másra kaptuk a gólokat, elképesztő kezdés, mire észbe kaptunk, 0-4 állt a táblán!
Két zöld kártya utolsó pillanatban kiderülő hiánya hozta az első csapást, de ezt még ügyesen kivédtük. BükkiZsuzsi anyukája kinyomozta, hogy egy ügynökség péntek délután is ad nemzetközi igazolást a biztosításról - így egy óra veszteséggel, délután 4-kor elindultunk.
Aztán jött a nagyobb baj, Gyöngyi autója Nyíregyháza előtt meghalt. A remekül bemutatkozó újoncunk BarantásLaci első nagy mentésével annyira megszerelte, hogy haza tudtak vele csorogni, de fék már nem volt.. tehát fék nélkül, kézifékkel, motorfékkel...az angyalok közben kivédtek egy karambolt... Laci kocsijába átpakoltak, és este 9-kor tudtak másodszor elindulni...
A főcsapat közben továbbindult Munkácsra - a túravezető egy másik újonccal, a csatársorba csupaszív játékkal megérkező Bercivel Vásárosnaményban levonult a Tiszához, hogy bevárja az autót cserélt négyest. A főcsapat közben este 9-re szállást ért Munkácson. Végül csak-csak felfejlődtünk mi is, este 11 körül megérkeztek Gyöngyiék Vásárosnaményba, majd éjfél előtt elkezdtük a határmeccset. Ekkor jött a még nagyobb baj. Kiderült, hogy a túravezető autó nem mehet át a határon - az ukránoknál nem elég a más országokban szokásos és elégséges meghatalmazás, ha más kocsiját viszed, közjegyző előjegyzése kell!!!
Mindez éjfélkor, a 9 órája tartó meccs (egyik) csúcsaként az ukrán határon, már az ukrán oldalon. Nincs mit tenni uram, ITT VISSZA KELL FORDULNI. Na de hogy lesz ebből Dunavka?! Az én csoportom már Munkácson van, holnap vezetnem kell őket - értse meg, itt ekkor sem lehet átmenni, (hagyja a kenőpénzt, fölösleges) vigye vissza, tegye le az autót, s menjenek át gyalog!
Így hát kezdtük az autó-visszafordító mizériát - egy rendes kárpátaljai magyar határőrnek köszönhetően megúsztuk egy óra alatt. Éjfél és 1 között kissé kezdett már kásásodni az agyam, de ekkor Berci kezdett formába lendülni, s sokat segített a necces részeknél remek csatárjátékával. Bizony volt miben, az ukrán határ külön világ...
Közben Laciék átküzdötték magukat, s kezdett sejleni, hogy a korábbi négy órás hátrányuk ellenére még a végén ők fognak majd megmenteni...
Vissza hát az autóval, s leállás, kipakolás egy bekamerázott parkolóban a magyar határrésztől nem messze... Viszlát kocsi!
Aztán vonulás zsákkal, hátizsákkal, most már frissen, mindenre elszántan.
A határon azért volt egy döbbenet, hogy ezek ily hamar átvedlettek gyalogos, túrás szerkóba, még alig toloncoltuk vissza őket, s már megint itt dörömbölnek a Dunavka (külső) kapuján!
Talán emiatt is lehetett, hogy a korábbi komor, vagy fellengzős arcok most megenyhültek vagy elfordultak, s csak annyit hallottunk mindenütt: "Viszlát!" "Davaj!" "Lehet menni!" Másodjára negyedóra alatt átsurrantunk Bercivel!
Közben BarantásLaci Bálinttal közösen letette Szedrest és Gyöngyit Munkácson, majd megkezdték a második nagy mentésüket. Visszaindultak a 40 kilométerre levő határhoz. Nohát Laci aztán jól bekezdett a Pilis-Hargitán - az öt év egyik legdurvább napjával! De még nem volt vége...
Valamikor hajnali 2 után a P-H csapat leghátsó embereit Laciék felvették az ukrán határ túloldalán, s megindultunk, hogy a sok-sok brutális küzdés után, egy rendkívül fontos nap előtt valamit aludni is tudjunk - 7-kor ébresztő...
De az ellenfélnek nem volt elég, meg akart végleg rogyasztani minket, elhelyezte a negyedik dugót a hálónkban!
Munkácson a cél előtt 1 kilométerrel hajnali fél 3-kor előlépett egy rendőr, lemeszelte az autót, elvitte Lacit, és közölte vele, hogy "big problem", fizessen 400 hrivnyát! 12 ezer forint! Hajnali 3-kor! Egy ilyen nap újabb csúcsaként. Mert hogy nem állt meg a stoptáblánál. A teljesen kihalt Munkács alig észrevehető táblájánál.
Na!
Laci visszajött, hogy "gyere Hege", mert ez 400-at mond. Én beültem Laci helyére a rendőr mellé, és kezdtem az erdélyi taktikát. "Student" "nincs pénz" "turist" - meg közben Laci készítette előfele a Hami féle vezércselt (2007-ben a Borlóban alkalmazta sikerrel a kapitány), "az ennyink van - nincs több!" féle vágást.
Én betoltam a képe alá 3 db 50-est, s mutogattam Hami módján. Ő hőbörgött, hááá erről szó se lehet, forintot követelt, de jött Laci is, mindenféle aprókkal, 1-2 hrivnyásokkal idegesítette, reszelte az ürgét. Én egy előkapart magyar 500-as lengetésével faragtam, és ketten két oldalról addig "püföltük", míg elege lett, visszahajította a forgalmit, az aprót és a forintot, közben sértődötten elvette a 150 hrivnyát.
Végül a nagycsapat szétdobta a büntetést, s így lett fejenként 10 hrivnya (300 forint) - vagyis elég jól megszelídült ez a rémség. Mindenesetre hajnali 3-kor sokkos állapotban kóvályogtunk be az ágyba - emlegettük a Vihorlátot, a három viperás napot, próbáltunk emlegetni mindent - de ilyet, ilyen napot nem találtunk! Nem volt könnyű megemészteni (és még elaludni sem)...
SZOMBATON jóval mosolygósabb menetünk volt. Végre együtt volt a csapat, s ott meneteltek benne a túravezető keresztlyányai, s ahogy bennünk is, úgy kívül is kisütött Nap, ontotta ránk a fényt.
A Kékesfüred fölötti keresztnél felavattuk a Pilis-Hargita újoncait, középső keresztlyányomat, Iringót (Zselyke és Emese után ő is megérkezett, így teljes a nagy hármas!) és az Erdélyben már kitűnő Pilis-Hargita felvételit tett Krisztit, na meg a már fent bemutatott Bercit és Lacit – ezzel már 111 vándora van a Pilis-Hargitának!
Tizenheten indulunk útnak, hogy megtaláljuk a Kéklő-hegység legmagasabb pontját. A Pilis-Hargita 2007-es érkezése, majd a 2009-es 30 centis hó miatti sikertelen visszatérése után ez a harmadik nekiveselkedésünk ebben a varázslatos hangulatú hegységben.
A falu fölötti gombaszedők Dunavkás kérdésünkre felhívták Szirjózsát, ő pedig kikapaszkodott a faluból csak miattunk! De aztán nem mondott jó hírt.
Asszongya a Dunavkára nem vezet turistaút. Mutogat nagyon, hogy nincs is ott semmi - menjünk inkább a nem tom milyen kámenyre, ott ni szembe, ott szép a kilátás.
Mondom neki szépen magyarul, hogy rendben, de ez a Pilis-Hargita. Nem kell nekünk kámeny, hiába szép - mi megyünk akkor is Dunavkára. No. Az a legmagasabb pont.
Lesöpörtük Szirjózsát, de csak ott motoszkált bennünk, amit mondott, nem lettünk tőle vidámabbak.
Kis felderítés után, neki a hegyoldalban levő vágásnak (pontosabban a bal oldalán futó erdei útnak), ahogy 2009-ben is - de most hó nélkül. Ez így most kelet, de majd fenn a gerincen beforgunk északnak, ezt mondja Gyógynövényes is, és minden más nyomkereső is.
Hát fel is érünk, fenn Dénes felderít, majd mivel az utak bizonytalanná válnak - nekimegyünk északnak út nélkül kőkeményen a maradék hegynek, de kőkemény meredekséggel. És ezt így jó 40-50 percig. Nem leányálom, viszont jókora haladás, Hisz tiszta észak, s tiszta emelkedés. Ez kell a Dunavkához!
Caplatunk hát becsülettel, a két gyerkőc leánka is remekül bírja, ott utaznak a középmezőnyben a Pilis-Hargita szintjén sem gyenge pályán.
Varázslatos hely zárja az emelkedést - egy sziklavár - tán a Dunavka birodalmának igazi kapuja - az biztos, hogy innentől kezdve már tündérek és manók lesznek körülöttünk, sőt itt a szikláknál máris jópár található közülük. Fényképezés, közös öröm.
Közben út is kerül, s jelzés is, sárga. Az út nyugat-keleti. Sétálunk keletre, s kinn vagyunk a "pojánán", ezt mondta is Szirjózsa, szép napos rét, kilátás a Kéklő távoli láncaira.
Emese beméri idesapja, HutákSógor telefonjával, hogy 1000 méter körül vagyunk!
Remekül jöttünk, kevesebb mint 2 óra alatt felszaladtunk a Dunavka kertjébe.
Nagy ebéd, nagy alvás, gyönyörű idő, határtalan nyugalom, nagyszabású töltődés. Utolsó nyári nap, ahogy mondjuk is. Nagy energiák áradnak ezen a tisztáson. Újabb fontos hely a Pilis-Hargitán, azon belül újabb a Kéklőben.
Majd elmélkedés a csúcsról.
Gyógynövényes felderít a környéken - semmi. Semmiféle csúcs.
Mivel a térképünkről napközben kiderült, hogy gyermeteg - nem igazán neki köszönhettük a jó menetet - én nem látok túl sok esélyt, Dénesnek mondtam is már paktum szinten, hogy ide sátor és még egy nap kellene ahhoz, hogy 100 százalékos legyen a győzelem.
Mert ismerem én a Kéklőt, s egyáltalán Kárpátalját - odáig rendben van, hogy fenn vagy a megfelelő szinten, ám TÉRKÉP NÉLKÜL, a mindenfelé leledző, egymástól akár kilométerekre levő, egyforma magas, beerdősödött púpok közt ember legyen a talpán, aki eligazodik!
De ez az ember, a földre született, fizikai testében dolgozó ember meg azért van, hogy időnként kisegítsék azok, akikről a dal is szól: "Valaki mindig velünk van... - aki már réges-régen gondtalan" (Őrtorony) Erről szól a fenti (vagy benti) TEREMTŐ világ és a lenti (vagy kinti) TEREMTETT világ kapcsolata.
Nővérkém csak-csak bízik a térképben, számolgat, s tovább csavarja a történetet.
Tehát SzalánciTesóÁgi beadványára, népi kezdeményezésére elmegyünk keletre egy oldalágra kutatni - itt érkeznek meg a kvadosok.
Én sosem szerettem, ha valaki valami dübörgő géppel megy ki ez erdőbe, na de ők valahogy más kategória. Pontosabban más dimenzió...
Leszállnak ezekről a nagy dögökről, leveszik a sisakot, s kedves tekintettel felénk fordulnak. Vastag bőrük van, mint a jószágoknak, amin ülnek, igazából valami jószándékú bölények ők. Kérdezik, mit keresünk, mit szeretnénk.
Mindez a teljesen kihalt Kéklő kellős közepén - egész nap, vagyis a faluszéli gombaszedők óta senkit sem láttunk.
Tehát a kvadosaink ott teremnek a semmiből, s miután kettőt makogunk, hátraszólnak az egyik srácnak, ő előlép, előkap egy turistatérképet (! -hjuuujjjj!), kiteríti a kvad tetejére, és elkezdi magyarázni magyarul (!), hogy hol a Dunavka.
Eddig is tudtuk, hogy hatalmas, zseniális rendezője van a Pilis-Hargitának - igazából csak győzzük leírni, amiket kitalál, s kész egy könyv - de ezek valami hihetetlenül szép és tiszta, tisztán ragyogó percek.
A Dunavka nem itt van ám! Innentől 3-4 kilométerre van a Dunauka. Ők Dunaukának mondják.
Itt állunk most, itt végigmentek, végig ezen az úton, végig északnak, és simán odaértek.
Onnan jöttünk a kvaddal, nem fogjátok eltéveszteni, hisz látszik a nyomunk.
Ráadásul végig sárga jelzés van.
A jelzés az tényleg végig ott van, s igen sűrűn, ez eleve döbbenet, hisz a három Pilis-Hargita hegységben eddig egyetlen jelzés sem volt a 150 kilométeren! Nagyon friss jelzés... Az ég megunta az állandó kéréseket a Dunavkával kapcsolatban... hát akkor jussatok fel a Dunavkára, hát tessék, gyerünk!
A jelzés végig ott van, a kvadosok nyoma viszont 500 méter után eltűnik...
Mert hogy ezek a bölényszerű lények (ott még vízilovaknak hívtuk őket Emesével) itt, a tisztás fölött öltöttek testet, onnantól van csak nyomuk, addig nem léteztek ők a fizikai világban! Ez a kvad meg egy kiváló álca ilyen könnyed és finom lényeknek, kiknek a világ kellős közepét, igazi otthonát, a világ megtartó erőit kell őrizniük, és működtetniük.
Megyünk hát hatalmas lendülettel, nagy boldogságban a sárga úton tisztán északi irányban. Szinte repülünk. Bercivel Pilis-Hargita nótákat faragunk, állandó nevetés, hangoskodás.
A környezet illik a lelki állapotunkhoz olyasfajta gyönyörű, ősbükkösökkel borított gerincút, mint a Zemplénben a Sólyomkő és az Amádévár között, 2005-ben a Napnyugta előtti gyönyörű fényekben fedeztük fel. Később elmeséltem nővéremnek, hogy végig a Zemplén járt a fejemben, mire kiderült, hogy míg itt gyalogoltunk, neki is folyton az a Sólyomkő utáni erdő ugrott be!
Heeej, hatalmas energiaszintek a túrán, néhány púp után be is csapódunk, be is vágódunk az utolsó csúcsra, Szedres leolvassa a hiányzó betűket, indul az ünneplés, szépen megérkezik mindenki, mennek a gratulációk és köszönetek - éppen elférünk a csúcson, fenn az egész csapat a Dunavkán!
Aztán Székely Himnusz az 1200-adik kilométer tiszteletére.
Beindul a "Forráshoz! Forráshoz!" rigmus, de ez a népi kezdeményezés már nem nyer, nem vállalunk újabb keresést, haza is kell érni. A győzelem meglett, méghozzá hatalmas győzelem, nagy hátrányból felállva.
Lefelé az is kiderül, hogy a 2007-ben felfedezett csodaforrás sincs messze - a forrás-szakkör tagjai visszajöhetnek majd végleg becsatolni a túrába. Amikor ilyen arcát mutatja a Kéklő, ez a varázslatos nyugalmat bíró hegység, akkor nem csodálom, hogy már harmadjára jöttünk, s még újra készülünk ide.
Szóval lefelé szembejön a helyi erdész, és elmondja, hogy a forrás a csúcstól nem messze keletre van - a levezető utat nem láttuk (valószínűleg nem vettük észre), ezért nem vállaltuk - ő épp oda tart, a barátjáé a ház, ami ott áll, s ott fognak egyet pálinkázni, beszélgetni ma este.
Boldog ereszkedés, jóízű, terjengős beszélgetésekkel, finom vacsora Kékesfüreden, majd a szálláson a csapat éberebb részével egy jó kis PH-vetélkedő zárja a napot.
VASÁRNAP pedig a MUNKÁCSI VÁR következett - maga csodáival - olyan mint a Kéklő - nagy kedvenccé válik rövid idő alatt - főleg a 2008-ban újra felállított turul bástyája.
Erről a bástyáról szinte MINDEN látszik - ami a PH-nak oly kedves Kárpátalján. Az Antalóci, a Makkos, majd a Kéklő közepe ahonnan Gyuszi bához lesodródtunk - aztán a Kéklő vége, a Latorca völgye, s a Borló a Dechmanovval és Buzsorka boszorkával, hátul meg a Nagyszőlősi.
Előtted meg a város, s ahogy gyönyörűen kanyarodik a Latorca.
Ahogy ott állsz, s felnézel, s lenézel, tisztán érzed, hogy mekkora-mekkora dolog, hogy Zrínyi Ilona várában, Európa egyik legerősebb várában, a kettős fallal ellátott, az utca embere által is jól láthatóan BEVEHETETLEN várban, e kárpátaljai város fölé a Turul kitárja szárnyait lábai alatt a karddal, Isten kardjával.
Ez egy óriási dolog, óriási ereje van, és 2008 óta ez így van.
A Pilis-Hargitának pedig 2010. szeptember 25. óta része a Dunavka, és ez is óriási dolog!
MÁTYÁS ÉL - AZ IGAZSÁG GYŐZNI FOG!
Sebesléptű